• Apafi Mihály kollégium
  • Apafi Mihály kollégium
  • Apafi Mihály kollégium
  • Apafi Mihály kollégium
  • Apafi Mihály kollégium
  • Apafi Mihály kollégium
  • Apafi Mihály kollégium
Az alapítóról
A reformáció - többféle befolyásra - már a XVI. század ötödik évtizedében meggyökerezett az erdélyi magyar lakosság körében és a református teológia hamarosan uralkodóvá vált. 1559-ben a marosvásárhelyi zsinat elfogadta az úrvacsoráról szóló református tanítást, majd 1564-ben, a Nagyenyedi zsinaton a helvét, illetve lutheri irányú reformációk elváltak egymástól. Ettõl az idõponttól számítható az Erdélyi Református Egyház létrejötte. Hitvallási iratai és a Heidelbergi Káté. A XVI. század utolsó évtizedeiben a református egyház Erdélyben híveinek száma szerint többségivé vált. Ebben az idõszakban Marosvásárhelyen, Gyulafehérvárott, Enyeden, Déván, Kézdivásárhelyen és Fogarason tartott fenn jeles iskolát.

Bocskai István erdélyi református fejedelem 1604-ben hadba szállt a protestánsok vallásszabadságáért és ki is vívta azt. Egy évszázadon át Erdély trónján csak református fejedelmek ültek, a református egyház szabadon fejlõdött. 1605-tõl kezdve évente tartottak zsinatot, 1646-ban Geleji Katona István püspök idejében a lelkészek szinódusa jóváhagyta a Geleji Kánonokat, amely a XIX. századig érvényben volt.

1622-ben Bethlen Gábor fejedelem a gyulafehérvári iskolát akadémiai rangra emelte, mely a lelkészképzés és a református teológia tudományos központjává vált. Ez a kollégium 1662-ben a tatár pusztítás után Nagyenyeden talált új otthonra. További református kollégiumok is kialakultak, mint például a kolozsvári, Apáczai Csere János munkája nyomán (1656-59 között), vagy a székelyudvarhelyi, melyet Bethlen János kancellár alapított 1670-ben. 1672-ben a jezsuiták elõl menekülõ sárospataki kollégiumnak Apafi Mihály fejedelem Gyulafehérváron biztosított otthont. Ezek az iskolák igen nagy jelentõségûek voltak a református lelkészképzés és a református értelmiségi réteg fejlõdése szempontjából.

A XVIII. században, amikor Erdély Habsburg uralom alá került, a vallásszabadságot biztosító törvények hatályban maradtak, noha a római katolikus egyház bizonyos elõjogokat élvezett, amivel szemben a református fõurak védelmezték az egyház jogait és vagyonát. Közben állandó kapcsolat létezett, ha idõnként leszûkülve is, a német, holland, illetve svájci reformátusokkal. A XVIII-XIX. század fordulóján a felvilágosodás eszméi gyengítették a hagyományos református kegyességet, majd az 1848-49-es szabadság harc leverése után, a keresztyéni és demokratikus célok megvalósulása helyett sok szellemi érték veszendõbe ment.

1867 után, amikor Erdély egyesült Magyarországgal, illetve az erdélyi református egyház az anyaország egyházával, több évtizeden át a kegyesség és a hitvalló teológia helyett a liberalizmus kapott lábra.

Az elsõ világháború után az Erdélyi Egyházkerület a román állam fennhatósága alá került és teológiai fakultása, valamint megmaradt iskolái nehéz helyzetbe jutottak. Ám éppen ebben az idõben hódít tért Erdélyben az újreformátori teológia és a belmisszió megerõsödése, ami fõként Makkai Sándor püspök szolgálata idején lelki megújulást eredményezett.

1940-44 között Észak-Erdély újra magyar fennhatóság alá került, a szabadon fejlõdõ északi egyházrész támogatta a Romániában maradt déli területet.

A második  világháború végén, az orosz csapatok átvonulása idején Vásárhelyi János püspök és a lelkipásztorok túlnyomó többsége helyén maradt és védelmezte az egyházat a következõ nehéz idõkben.

A kommunista hatalomátvétel új helyzetet teremtett. Az egyház iskoláit, diakóniai intézményeit 1948-ban és a következõ években államosították. Ezáltal az egyház intézményes munkája beszorult a templomba. Az államosítás elõtt az Erdélyi Egyházkerületben 16 református gimnázium és több mint 500 felekezeti iskola mûködött. Az iskolák és karitatív intézmények mûködését korábban az egyház tulajdonában levõ épületek biztosították és fenntartásuk az egyház tulajdonában lévõ épületek biztosították és fenntartásuk az egyház tulajdonában lévõ mezõgazdasági területek és erdõk jövedelme által történt. Ez utóbbiakat szintén kisajátították. Ennek következtében az egyház szolgálata úgyszólván anyagi alap nélkül maradt.

Az Erdélyi Egyházkerület lelkipásztorai, gyülekezetei és vezetõ testületei a kommunista rendszer idején, a külsõ nehézségek ellenére is arra törekedtek, hogy az egyházi élet adott lehetõségeit kihasználják. Az esperesi vizitációk az istentiszteletek és általában az igehirdetés rendszeressége mellett megvizsgálták és ösztönözték a vallásoktatást, a konfirmációra való felkészítés gyakorlását és a lelki élet más megnyilvánulásait. Az évi lelkészi jelentések a statisztikán kívül ezeket az adatokat megõrizték bizonyságul az utókor számára. A kommunista diktatúra utolsó 10-15 évében, a politikai nyomással szembefordulva egyre több gyülekezetben alakult ifjúsági Biblia-köri csoport, ezenkívül bevezették a presbiter-továbbképzõ órákat és többféle rendezvényt tartottak. A lelkipásztorok kötelessége volt a Biblia - és imaórák, valamint ökumenikus imahét tartása.

Az egyházkerületben az ifjak mintegy 90%-a konfirmált, a házasságkötések mintegy 80%-a esetében az egyházi esküvõt is igényelték, a kereszteletlen újszülöttek, a csupán polgári szertartással történõ temetések száma igen alacsony, úgyszólván elhanyagolható volt. Népünk érezte, hogy a nehéz idõkben az egyetlen támasz Isten és az utolsó erõdítmény az egyház.

Az 1989-es változások után az egyház közigazgatása átszervezõdött. Az újonnan alakult egyházmegyék közgyûlése, valamint az  új egyházmegyék képviselõibõl összetevõdõ egyházkerületi közgyûlés új vezetõséget választott, beleértve a püspököt is. Reménységre jogosító korszak vette kezdetét.

Azonban az 1989-es társadalmi választást követõen, a posztkommunista kormányok az említett államosított, illetve kisajátított javakat nem szolgáltatták vissza, csupán a mezõgazdasági területek egy részét, de az 1996. novemberében választott demokratikus kormány is keveset tett ebben a vonatkozásban. Például az Erdélyi Egyházkerületben a kisajátított több mint 500 (többnyire iskola és más rendeltetésû) épületébõl formailag is csupán 2 épület került vissza egyházi tulajdonba, ám máig sem sikerült azokat ténylegesen birtokba venni. Az állandóan felmerülõ kérdésre, hogy erre mikor kerül sor, a jelenlegi politikai helyzetben, amikor újra az 1989 után hatalmon levõ koalíció került elõtérbe, egyelõre nincs megnyugtató válasz. Jellemzõ a jelenlegi helyzetre, hogy a román parlament által 1999 õszén elfogadott restituciós törvény kihagyta a kisajátított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Különben a parlament, több éves halogatás után megkezdte az új kultusztörvény tárgyalását is, melynek tervezetét az egyházak már elfogadták, miután az elvett javak visszaadását is tartalmazta. Ám ebbõl a tervezetbõl is önkényesen törölték a vonatkozó paragrafust, sõt olyan megszorításokat iktattak be, hogy a kissebségi egyházak együttesen kérték a törvénytervezet visszavonását.

Az ország gazdasága sajnos nem érte el a várt fejlõdési szintet, ezért a román állampolgárok anyagi lehetõségei igen alacsonyak. Ennek ellenére, a gyülekezeti tagok, bár gyenge pénzügyi lehetõségeik szerint, igyekeznek fenntartani az egyházat ás a változások után sok esetben úgyszólván erejükön felül adakoztak. De ha az egyház nem nyeri vissza elorzott javait, a szükséges építkezési munkálatok és folyamatos kiadások mellett, iskolák, öregotthonok, árvaházak, esetleg korházak fenntartása külföldi támogatás nélkül aligha valósítható meg. E helyzet ellenére, elõbb Kolozsváron sikerült újraindítani a református gimnáziumot - kollégiumot ( IX.-XII: osztályok ), amelynek jelenleg mintegy 200 tanulója van. Sajnos nem saját épületében mûködik, hanem egy város széli állami iskola néhány termében. Külföldi segítséggel 1996-ban sikerült megfelelõ internátust is kialakítani. Addig a vidéki tanulók az államtól bérelt bentlakásokban, mostoha körülmények között laktak. A kolozsvári iskolán kívül öt városban (Marosvásárhely, Nagyenyed, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és Kézdivásárhely) indultak református osztályok, állami középiskolák keretében. Az utóbbi három önállósult, de a marosvásárhelyi és nagyenyedi református osztályok önállósulásáért az egyházkerület eddig hiába harcolt. Kézdivásárhelyen és Nagyenyeden az Egyházkerület támogatásával internátust is sikerült létrehozni. Néhány további internátust is létesítettek ügybuzgó lelkipásztorok. A felekezeti oktatás nehézségeire példaként említhetõ, hogy az õsz folyamán, hatéves küzdelem után sikerült elnyerni a tanügy-minisztérium engedélyét önálló református gimnázium szervezésére Marosvásárhelyen, ám néhány nap múlva, a helyi tanfelügyelõség közbenjárására az engedélyt visszavonták.

1989 után az állami iskolákba hivatalosan bevezették a vallásoktatást, melyet elõbb lelkipásztorok és alkalmi vallásoktatók végeztek. A vallástanárok kiképzésére az egyházkerület a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében hitoktatói fakultást szervezhetett, amely a Kolozsvári Teológiai Intézet, valamint az egyetem helységeiben folytatja tevékenységét.

Kolozsváron és Marosvásárhelyen református egyházi diakónia fõiskolák nyíltak, melyekben diakóniai munkatársakat képeznek ki. 1996-ban került felavatásra a már említett, újonnan épített kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központ, melynek egyik szárnyában nyert elhelyezést a Református Gimnázium fentebb említett internátusa is.

1990-ben, a megelõzõ évek akadályainak megszûntével sok gyülekezet építõmunkába fogott, hogy a megsokasodott szolgálati lehetõségek számára új épületeket emeljen, vagy a régieket felújítsa. A már említett kolozsvári Diakóniai Központ mellett az Erdélyi Egyházkerületben mintegy 220 új épület létesült, közöttük 33 templom, több mint 20 gyülekezeti ház, 22 lelkészi lakás a megfelelõ irodákkal, 2 nagyobb gyülekezeti központ, 2 betegápoló központ, 3 ifjúsági központ, 3 öregotthon, 2 árvaház, egy gyermekfalu (12 házzal, árvákat nevelõ családok befogadására), 4 internátus, 4 óvoda, 4 ifjúsági ház, stb. Több épület, köztük néhány templom és a marosvásárhelyi diakóniai központ építése folyamatban van. Kb. 250 templomon, parókián, és más épületeken végeztek renoválási munkálatokat. Több mint 40 önálló gyülekezet létesült.

Az erdélyi történelmi egyházak (katolikus, református, evangélikus, unitárius) mindenike évszázados jogszokás alapján használja jelképeit, melyeket vagy fejedelmi adományként kaptak, vagy az egyházi tradiciók alapján szerkesztettek meg.

Az Erdélyi Református Egyházkerület címerének megszerkesztésénél 1990 elején a pelikán jelképét vettük alapul. Ismeretes, hogy a középkori keresztyén szimbolikában vált a fiait saját vérével tápláló pelikán Jézus Krisztus jelképévé. Az Erdélyi Református Egyházkerület cí­merét csücskös talpú pajzsra szerkesztettük, mely felett egy nyitott aranykorona látható. A középen hasított pajzs jobboldali címermezõje kék szí­nû, míg a baloldali vörös színû. Ez a két szín nemcsak az erdélyi és magyar heraldikában használatos évszázadok óta, hanem a legtöbb erdélyi magyar város zászlajának színe is. A kék színû címermezõ jobb sarkában az aranyszínû nap, a vörös színû címermezõ bal sarkában az ezüstszínû, fogyó Hold található. Mind a Nap, mind a Hold a legrégebbi székely heraldikai szimbólumok közé tartoznak. Eredetük a hun és magyar õstörténetbe nyúlik vissza. Eleink imával köszöntötték a felkelõ Napot, mely a hatalom, a bátorság és a boldog élet szimbóluma. Este a tisztaságot, a békét, a szeretetet jelképezõ Holdhoz mondottak imát. A kék szín szimbolikus jelenléte Mongóliában most is az, hogy ez a szín elûzi a rosszat, míg a vörös szín az önfeláldozás, a bátorság szimbóluma. A címerpajzs zöld mezõjében a fészkén fiókáit önnön vérével tápláló pelikán az Úr Jézust, és a híveit nagy áldozatokkal szolgáló és fenntartó Református Egyházat jelképezi. A zöld mezõ alatti, hullámosított ezüstsáv pedig a Kolozsváron keresztül folyó Szamos szimbóluma. A címerhez utólag elhelyezett fehér színû szalagon az alábbi igei jelmondat olvasható: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róma 8,31).

dr. Székely András-Mihály

( forrás: www.reformatus.ro )